"Ördög is voltam és gyönyörű angyal, ahogy jól esett éppen, földre rogytam, szálltam az égen. Voltam hű és hűtlen, hol gazdag voltam, hol nagyon szegény.. Bátor, bár néha féltem, de senki ne mondja rám: nem az álmaimnak éltem"
Nem lehet elmondani, mit is érzek hisz ha elmondom értelme igazából nincsen. Mondjuk hogy szeretlek és hogy imádlak de igazából jelentését senki nem találja! Én megtaláltam! Te vagy az, ki miatt reggel kelek és este fekszek s mind azért hogy hamar melletted lehessek! Mikor csókod érzem bár sosem érne véget,soha ne lenne olyan hogy mennem kell És vége.. te vagy a Szerelmem Kit soha nem engedek te vagy Kit tiszta Szívemből szeretek!!
Én elengedlek, menj, ha menned kell,
úgysem szeretsz már, hát kár lenne
értünk együtt. Csak könnyes szemekkel
kutatnám, ami már rég nincs benne
egyetlen pillantásodban sem,
vagy remegő-reszkető kezekkel
várnám, hogy megsímits,
mikor nem kívánod az érintésem,
és tűrném, hogy némán csitíts,
hogy ne sírjak, ne fájjon, ne kérjem
az érzést, mi belőled már kiveszett,
s én csak várnám, hogy egyszer visszatérjen
az a régi láz, az az eszeveszett
szerelem, amit te sosem éreztél,
csak én hittem, hogy létezett.
Így kár lenne értünk együtt,
nem látnál, csak könnyes szemeket,
s ha úgysem szeretsz már,
hát induljunk, most már menjünk.
Azt mondod most is, szép volt és fontos,
de a múlt időt már észre sem veszed,
csak nézel rám és a kezemet fogod.
Magyarázol egy sosem volt szerelmet...
Ennyi. Vége van. Ez nem filmszakadás.
S hogy nem értjük, nem baj, majd elfelejtjük,
hogy egészből kétfelé hasadás
lett a mi sosem volt szerelmünk.
Ajkam most hangtalan, néma szavak szeretője,.
hisz te sem kérdezed, s már én sem felelem,
hogy kimondatlan gondolatok temetője
ez a nagy sosem volt szerelem.
de a múlt időt már észre sem veszed,
csak nézel rám és a kezemet fogod.
Magyarázol egy sosem volt szerelmet...
Ennyi. Vége van. Ez nem filmszakadás.
S hogy nem értjük, nem baj, majd elfelejtjük,
hogy egészből kétfelé hasadás
lett a mi sosem volt szerelmünk.
Ajkam most hangtalan, néma szavak szeretője,.
hisz te sem kérdezed, s már én sem felelem,
hogy kimondatlan gondolatok temetője
ez a nagy sosem volt szerelem.
Ma este várlak téged mindenemmel,
Bűnös vággyal, hamis reménnyel,
Remegő testemmel, s a lelkemmel…
Ma este várlak téged mindenemmel.
Ma este álmodom, mintha itt lennél,
Lehunyom a szemem, mintha érintenél.
Messze vagy, másé vagy, nem érdekel…
Ma este várlak téged mindenemmel.
Csend van, sötét van, - izzik minden.
Nem jössz, nem jöhetsz, - itt vagy bennem.
Máshol vagy, mással vagy, - ölelsz szenvedéllyel…
Ma este várlak téged mindenemmel.
Várj, csak egy pillanat,
Amíg végig simítom az arcodat
Gyere ülj ide mellém, hadd súgjak valami
A kapocs közöttünk mi kettőnket alakít
Nem kell más, nem érdekel senki
Tőlem Téged senki nem tud elvenni
Hogy veled maradok-e? Tudod a válasz...
Amíg csak élek mindig nyújtom a támaszt
Itt vagy mellettem, más nem számít
Lelkem egy szikla, de szemed meglágyít
Ha elmennél, nem lenne értelme
Folytatni többé nem kelnék életre!
Egyszer, régen volt egy lány, akit szívből szerettem,
Nem érdekelt senki, de érte bármit megtettem.
Magával ragadott és ellenne semmit nem tehettem,
Érte sok rossz dolgomat a föld alá temettem.
Sok-sok hónap eltelt, vidáman és boldogan,
Szerettük egymást, kitartottunk egymás mellett jóban-rosszban.
Az ő nevét lehetett hallani minden mondatomban,
Akármikor kellett futottam hozzá azon nyomban.
De rájöttem, hogy gond van, közöttünk bomba robban,
Azt mondta, hogy már nem szeret, na akkor voltam bajban.
Veszekedések, sírás, hirtelen jött a szakítás,
Egyenesen egy drámába illő volt ez az alakítás.
Idegileg is megviselt és eltávozott a lelkem,
Elhagyott az a lány, akit a legjobban szerettem.
Kiborultam, sírtam, és csak ezt hajtogattam neki,
Könyörgöm, csak hagyj a karjaidban meghalni.
Célba nem talál, csak várva vár,
Fáj még a szó, mit egykor mondtál
Hogy szeretsz! De mégis elhagytál!
A pillanat hevében, hullnak a könnyeim
Sírnak a lapok, betűkkel telt könyveim.
Fájnak a szavak, fájnak a tettek
Jó volt Veled hidd el, de már nincsenek érzések
Még a karomban tartalak Kedvesem.
Még a karomban tartalak édesen.
Még a karomban tartalak és elhiszem
Mikor azt mondod, semmi baj, higgyj nekem.
Még bátran indulok, teszem a dolgomat,
Még elhiszem, hogy minden így marad.
Már nem érdekel, hogy bántanak
A nekem szánt hideg szavak.
- Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.
- Nem jössz, és én nem megyek feléd, messziről bámuljuk egymást, sóvárogva bámuljuk, néha haragszunk, igazságtalanságot kiáltunk, hátat mutatunk, majd visszafordulunk, mégis inkább, ha fáj is maradunk, mert elmenni se tudunk, egymástól távol, és mégis oly közel, talán, mert így kell ennek lennie, mert ugyan vágyom, hogy közel legyél hozzám, hogy közel legyek hozzád, de egy hang azt súgja, "ne, még nincs itt az ideje", mikor? - kérdezem türelmetlen, mikor lesz itt az ideje?, olyan sokat vártam rá, az idő elmúlik, egyszer csak késő lesz, csak egy picit, csak, hogy a szemébe nézhessek, csak egy picit foghassam a kezét, miért nem, hisz hozzám tartozik, hozzá tartozom, és mégis, valahogy a hang egyre csak azt mondja, nincs még az ideje, "mikor?" kérdezem, "mondd meg már mikor?" " amikor nem hallod meg az én hangomat", mondja ő, "amikor a muszáj erősebb lesz nálam, akkor lesz itt az ideje".
- Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.
Álom és ébrenlét közt. Ismered azt a helyet? Amikor még emlékszel rá, hogy mit álmodtál. Én ott foglak mindig szeretni.!! ♥
- A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kézben az életedet, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek.
Amint egyszer megtudod, mi a szeretet, készen állsz arra, hogy adj; minél többet adsz, annál több lesz neked. Minél bőkezűbben halmozol el másokat, annál több szeretet tör fel a lényedben.
Szerelem...
Te vagy kiért szívem minden percben dobban
Te vagy kit szeretek mindennél jobban
Te vagy az aki egy csókba
Össze foglalja amiért a lelkem lobban.
Van egy szó Szeretlek
Ennél jobban semmi sem éltethet
Te vagy akit szeretek
Téged soha el nem felejtlek.
Te vagy kit szeretek mindennél jobban
Te vagy az aki egy csókba
Össze foglalja amiért a lelkem lobban.
Van egy szó Szeretlek
Ennél jobban semmi sem éltethet
Te vagy akit szeretek
Téged soha el nem felejtlek.
Ha azt kérded...Ha azt kérded csinos vagy-e, válaszom nem
Nem vagy csinos, gyönyörű vagy nekem!
Ha azt kérded szeretnék-e örökké veled lenni, válaszom nem
Nem szeretnék, hanem akarok örökké lenni veled!
Ha azt kérded sírnék-e érted, válaszom nem
Nem sírnék, hanem meghalnék érted!!!
Azért nem jut olyan sok ember sehova az életben, mert a hátsó kertben keresgélik a négylevelű lóheréket.” (Walter Chrysler)
“Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.”
“A világ egy iskola, és az élet az egyetlen valódi tanító. Számtalan tapasztalatot kínál, és ha a tapasztalatok egyedül bölcsebbé tehetnének, az idős emberek mind boldog, megvilágosodott mesterek lennének. De a tapasztalatban el van rejtve a lecke.”
“Az utolsó hópehely utat enged a tavasz első bimbóinak. Hadd emlékeztessen a természet bennünket arra, hogy még a legnehezebb idők is véget érnek egyszer, és új élet kezdődik.”
akkor találjuk meg az élet kincseit.
Ahol összerogysz,
ott lapul a kincs.
Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik,
ahová félsz belépni.”
“Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.”
Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túl buzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.”
...Ím szerelmem eképp változik, de
soha meg nem szűnik mindig él,
S nem gyöngül, ha néha szelídebb is...
Gyakran csendes a folyó, de mély!"
soha meg nem szűnik mindig él,
S nem gyöngül, ha néha szelídebb is...
Gyakran csendes a folyó, de mély!"
A szerelem olyan mint a fa, magától növekszik, mély gyökeret ereszt valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain."
"A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ"
Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani, hogy persze, hogy veled tartok, ha mész, és mégis csak egy grimasz meg egy makacs "mégsem megyek" lett belőle?
Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: "szeretlek".
Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál?
Hogy valakinek azt mondtad nélküled is boldog leszek, menj csak, hátra ne nézz, és a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott.
És csacsogtál már legjobb barátodnak máshoz fűző szerelmedről, lelked mélyén vágyva, hogy csókjával tapassza be a szád?
És kezdtél már úgy mondatot, hogy most elmondom az igazságot neked, s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj?
Mondta már a belső hangod, hogy nem jött még el az ideje, és később azt, hogy elmúlt?
Nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál?
Rád kiáltott-e már etikai értékrended, ne tovább, nem szabad így szeretni, és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult?
Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni.
És volt-e bűntudatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűk marokkal mért üveggyöngy jutott?
És képedtél-e már el azon, hogy nem csak egy szerelem van a szívedben?
Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra. Megértek nem éppen szeszélyeikkel vagy hajlamaikkal, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
Egy gyorsvonat robogott el előttem.
Remények, vágyak, álmok és az életem.
Szeretsz, mondtad, s én tudtam, hogy tévedtél.
Mert te már régen, túl régen elmentél.
El sem jöttél...
Amiben tegnap hittem, ma csak emlékként él.
Egy reggeli ébredés. Éjjel sem szerettél.
Nincs már erőm küzdeni a pillanatért,
megállítani a percet, visszafutni a múltért,
Mert semmit nem ér...
Mosolyom farsangot jár könnyeim körül,
Néma üvöltés tör elő minden szó mögül.
Szóra nyílik ajkam, de nem lehet,
mert nem számít neked.
Észre sem veszed...
Remények, vágyak, álmok és az életem.
Szeretsz, mondtad, s én tudtam, hogy tévedtél.
Mert te már régen, túl régen elmentél.
El sem jöttél...
Amiben tegnap hittem, ma csak emlékként él.
Egy reggeli ébredés. Éjjel sem szerettél.
Nincs már erőm küzdeni a pillanatért,
megállítani a percet, visszafutni a múltért,
Mert semmit nem ér...
Mosolyom farsangot jár könnyeim körül,
Néma üvöltés tör elő minden szó mögül.
Szóra nyílik ajkam, de nem lehet,
mert nem számít neked.
Észre sem veszed...
Az Angyalok időtlen idők óta velünk vannak, ha ráhangolódunk spirituális énjükre, megtapasztalhatjuk őket. Vannak olyanok, akik látják (látók), vannak, akik hallják (belső hang, gondolat által) őket, míg mások érzik jelenlétüket (bizsergést, meleget, simogatást, szélfuvallatot, stb.)
Egyre több ember tudatában van a valóságnak, hogy nem vagyunk egyedül, mert az Angyalok velünk vannak.
De FONTOS tudnunk, hogy csak akkor segíthetnek, ha mi kérésünkkel felhatalmazzuk őket (mivel tisztelik a szabad akaratot): "- Kérjetek, s megadatik néktek" (az őrangyal más, ő mindég véd az égi törvény szerint). Sem Istent, sem küldötteit, az angyalokat nem választja el tőlünk szakadék, gondolkodásunk révén mi magunk távolodtunk el tőlük oly messzire.
Valójában milyen sokszor is segítenek életünkben, csak gondolj vagy emlékezz vissza olyan életeseményre, melyet csodaként éltél meg, de te véletlennek, vagy szerencsének nevezted, pl. megúsztál egy balesetet, vagy leestél valahonnan, de nem történt nagyobb bajod, mert valójában az őrangyal vigyázott rád. Tudom, most azt kérdezed, amikor viszont nem úsztad meg ily szerencsésen, vajon az őrangyal szabadnapos volt?
A válasz: az igaz, hogy az őrangyal feladata, hogy állandóan óvjon, vigyázzon téged, de vannak kivételes esetek, amikor saját érdekünkben a Teremtő leállítja védelmi funkcióját. Mégpedig azért, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy nem jó irányba tereljük életünket, s ekkor szokott történni egy baleset vagy betegség, mely ágyhoz köt minket s így gondolkodásra késztet, s ekkor van időnk végigpörgetni eseményeket, történéseket, melyeket átéltünk, megvizsgálni más oldalról is, volt-e értelme ennek vagy annak a cselekedetnek. Ilyen következtetéseket levonva legközelebbi hasonló esetekben már bölcsebben cselekszünk és épp ez volt a cél, hogy eddig a felismerésig eljussunk.
Egyre több ember tudatában van a valóságnak, hogy nem vagyunk egyedül, mert az Angyalok velünk vannak.
De FONTOS tudnunk, hogy csak akkor segíthetnek, ha mi kérésünkkel felhatalmazzuk őket (mivel tisztelik a szabad akaratot): "- Kérjetek, s megadatik néktek" (az őrangyal más, ő mindég véd az égi törvény szerint). Sem Istent, sem küldötteit, az angyalokat nem választja el tőlünk szakadék, gondolkodásunk révén mi magunk távolodtunk el tőlük oly messzire.
Valójában milyen sokszor is segítenek életünkben, csak gondolj vagy emlékezz vissza olyan életeseményre, melyet csodaként éltél meg, de te véletlennek, vagy szerencsének nevezted, pl. megúsztál egy balesetet, vagy leestél valahonnan, de nem történt nagyobb bajod, mert valójában az őrangyal vigyázott rád. Tudom, most azt kérdezed, amikor viszont nem úsztad meg ily szerencsésen, vajon az őrangyal szabadnapos volt?
A válasz: az igaz, hogy az őrangyal feladata, hogy állandóan óvjon, vigyázzon téged, de vannak kivételes esetek, amikor saját érdekünkben a Teremtő leállítja védelmi funkcióját. Mégpedig azért, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy nem jó irányba tereljük életünket, s ekkor szokott történni egy baleset vagy betegség, mely ágyhoz köt minket s így gondolkodásra késztet, s ekkor van időnk végigpörgetni eseményeket, történéseket, melyeket átéltünk, megvizsgálni más oldalról is, volt-e értelme ennek vagy annak a cselekedetnek. Ilyen következtetéseket levonva legközelebbi hasonló esetekben már bölcsebben cselekszünk és épp ez volt a cél, hogy eddig a felismerésig eljussunk.
Különböző jeleket kaphatunk őrangyalunktól, ezek a gyakran ismétlődő dolgok, melyek megoldást jelentenek problémádra.
Ezenkívül álmainkon keresztül is üzenhetnek, figyelmeztethetnek bennünket az angyalok (mert általában ami színes és 3 dimenziós az üzenet álom) s tudatosan odafigyelve és használva e lehetőségeket egyre több tapasztalat árán egyre bölcsebbek leszünk, így leküzdhetjük életünk nehézségeit, több szeretetet tudunk adni és kapni (mert amit adsz azt kapod vissza) és megtaláljuk belső békénket.
,A szeretet halkan, csendben osztogatja magát,
nem halljuk, csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által, érkezik baráttal,
szerelemmé változik egy igaz, tiszta vággyal.
Adhatja mindenki, megkaphatja bárki,
nem is kell érte nagy dolgot csinálni.
Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk,
és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk.
Nem féltékeny, nem kérkedik,
csendes, alázatos,
ez, ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot, hisz a békességben,
nincs is nála fontosabb társ.
Egy nagy betegségben,nem pirula,
nem orvosság gyógyít meg sebeket,
többet ér mindennél a tiszta, hű szeretet.
Pedig ,,ő" csak halkan,
csendben osztogatja magát....."
nem halljuk, csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által, érkezik baráttal,
szerelemmé változik egy igaz, tiszta vággyal.
Adhatja mindenki, megkaphatja bárki,
nem is kell érte nagy dolgot csinálni.
Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk,
és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk.
Nem féltékeny, nem kérkedik,
csendes, alázatos,
ez, ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot, hisz a békességben,
nincs is nála fontosabb társ.
Egy nagy betegségben,nem pirula,
nem orvosság gyógyít meg sebeket,
többet ér mindennél a tiszta, hű szeretet.
Pedig ,,ő" csak halkan,
csendben osztogatja magát....."
Csak nézlek...
A távolból megidézlek...
láthatatlan festékkel a falra festem arcod,
s ha csak odapillantok...újra velem vagy.
Várlak...
Telnek a napok, s én lassan sorvadok.
Szívem aggódik, vajon gondolsz-e rám?
Néha... talán.
Ha eszedbe jutok, ne úgy álljak előtted,
mint ahogy álltam legelőször...ott melletted.
Remegve és félve... de remélve...
Legyek én, ki feltüzel téged,
éberen tart éjszakákon, kit ölelnél lázas hajnalokon,
kinek vágyod éhes csókját,
s kitől kéred hangos sóhaját...
Legyek én, kire, ha gondolsz,
szíved hevesebben ver, kiért mennél messze is,
csakhogy végre átöleld...
Felidézlek...
Milyen volt ujjaid tenyerembe véve,
Két kezed derekamra téve,
átölelni, hozzád bújni, s mindent örökre neked adni.
Megidézlek...
minden éjjel, újra s újra...
Hiába mostoha rideg a reggel,
ha öleltél álmomban egész éjjel.
A távolból megidézlek...
láthatatlan festékkel a falra festem arcod,
s ha csak odapillantok...újra velem vagy.
Várlak...
Telnek a napok, s én lassan sorvadok.
Szívem aggódik, vajon gondolsz-e rám?
Néha... talán.
Ha eszedbe jutok, ne úgy álljak előtted,
mint ahogy álltam legelőször...ott melletted.
Remegve és félve... de remélve...
Legyek én, ki feltüzel téged,
éberen tart éjszakákon, kit ölelnél lázas hajnalokon,
kinek vágyod éhes csókját,
s kitől kéred hangos sóhaját...
Legyek én, kire, ha gondolsz,
szíved hevesebben ver, kiért mennél messze is,
csakhogy végre átöleld...
Felidézlek...
Milyen volt ujjaid tenyerembe véve,
Két kezed derekamra téve,
átölelni, hozzád bújni, s mindent örökre neked adni.
Megidézlek...
minden éjjel, újra s újra...
Hiába mostoha rideg a reggel,
ha öleltél álmomban egész éjjel.
Rejts el kedves karjaidba
s úgy ölelj, mint még soha;
védj meg engem tél derétől
nyári napnak tűz-hevétől...
Rejts el engem a szívedben dobbanás mellé közvetlen;
egy legyek, ki benned dobban
s egy, kit védsz karodban...
Rejts el engem szavaidban úgy mond, hogy csak én tudjam
szavak között sóhajod
értem szól, benned jajong.
Rejts el kedves karjaidba; úgy ölelsz, mint még soha
eggyé válsz most a lelkemmel,
tűzben próbált szerelemmel...
s úgy ölelj, mint még soha;
védj meg engem tél derétől
nyári napnak tűz-hevétől...
Rejts el engem a szívedben dobbanás mellé közvetlen;
egy legyek, ki benned dobban
s egy, kit védsz karodban...
Rejts el engem szavaidban úgy mond, hogy csak én tudjam
szavak között sóhajod
értem szól, benned jajong.
Rejts el kedves karjaidba; úgy ölelsz, mint még soha
eggyé válsz most a lelkemmel,
tűzben próbált szerelemmel...
Tűnjön bármilyen végtelennek az út!
Nem adhatod fel vágyaidat,
ha szíved valóban valahova húz.
Küzdj ha kell, izzadj, tanulj rendületlen.
Saját magad legyen a példaképed, az egyetlen.
Ne törődj azzal mit mondanak mások.
Ne foglalkozz az irigyekkel,
Csak menj, ha hívnak az álmok.
Ne nézz hátra, ha kinevetnek,
Vagy, ha ujjal mutogatnak rád.
Tégy úgy, mintha erős lennél és semmi sem fáj.
Legyél költő, színész, énekes...
Mit álmodban újra és újra látsz.
Legyél különleges és érdekes,
S vívd meg odáig a sok csatát!
Ne bánd, ha rámegy a fél életed,
Csak menj, merre a sors elvezet.
De tudd: erősnek kell lenned
És hinned kell önmagadban!
Bíznod kell és egy percig se csüggedj,
Ha elbotlasz néhány akadályban.
Soha ne add fel, menj az álmaid útján!
Menj, ne késlekedj, a vágyaid várnak már
Mehetnénk már
De nem indulunk
Mert Énünk is velünk tartana...
De nem indulunk
Mert Énünk is velünk tartana...
...Olyan sebezhetőek vagyunk
Mondd el, ha látod,
Hogy azok a csodaszép álmok
Semmivé múlnak-e majd
Ha már nem ragyog a Nap,
`S a holdat sem csodálom
Mondd el, hisz` te érted,
Miért van olyan
Különös színe az égnek,
Mikor szíved szeretettel teli
...Csak kedves emléket őriz
Mondd el, mert tudnom kell,
Milyen lesz a pillanat,
Ha majd a boldogság átölel
És elrepít oda,
Ahol semmi sem múlik el
Mondd el, talán megértem,
Hogy nekem a születés
Ajándék volt-e?
Vagy büntetés...
Hogy azok a csodaszép álmok
Semmivé múlnak-e majd
Ha már nem ragyog a Nap,
`S a holdat sem csodálom
Mondd el, hisz` te érted,
Miért van olyan
Különös színe az égnek,
Mikor szíved szeretettel teli
...Csak kedves emléket őriz
Mondd el, mert tudnom kell,
Milyen lesz a pillanat,
Ha majd a boldogság átölel
És elrepít oda,
Ahol semmi sem múlik el
Mondd el, talán megértem,
Hogy nekem a születés
Ajándék volt-e?
Vagy büntetés...
Otthon vagyok
Ha a Nap indul éjjeli útjára
Hegyek fölött, puha ágyába
Aranyszínű varázst küldve
Szobámba, mindig
Ha akarom
Csendben, lángolva érkezett
A Hold
Hideg szellőkbe takart
Felhők mögé rejtve arcát
Úgy tett, mintha félne
De rám tekerte hirtelen láncait
És vissza soha többé nem kérte
Ha a Nap indul éjjeli útjára
Hegyek fölött, puha ágyába
Aranyszínű varázst küldve
Szobámba, mindig
Ha akarom
Csendben, lángolva érkezett
A Hold
Hideg szellőkbe takart
Felhők mögé rejtve arcát
Úgy tett, mintha félne
De rám tekerte hirtelen láncait
És vissza soha többé nem kérte
A csókok enyhítik a szomjúságodat, ám a könnyek oly nagy, emésztő és édes vágyakat támasztanak lelkedben, hogy azokat a csókok sem tudják csillapítani benned. A szemekből csörgedez a könny, a szerelem örök forrása; a szerelemből csörgedez a dal, a költészet, a szépség, a könnyek örök forrása. /Liviu Rebreanu/
Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, s hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával!
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy bolondnak nézzenek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj!
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, s hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben és hogy a további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Ó! Mily' gyarló az ember!
Nagyra vágyni sem restell,
veszni hagyja a csodát,
mit a pillanat önként ád;
fut, s rohan leszegett fejjel,
hajszol elérhetetlent,
dacol ezer veszéllyel
de azt, mire vágyott,
már soha nem éri el...
Keserű lesz a pohár, miből az élet alkonyán
a múltat kortyolván
tekinteted rejt könnyet,
megtört, szegény tested
jajong, s szíved lesz aszott,
mert lelked veszni hagyott
szerelmet, s vele a rejtett titkokat,
s a csodát önként adó, örök pillanatokat...
Nagyra vágyni sem restell,
veszni hagyja a csodát,
mit a pillanat önként ád;
fut, s rohan leszegett fejjel,
hajszol elérhetetlent,
dacol ezer veszéllyel
de azt, mire vágyott,
már soha nem éri el...
Keserű lesz a pohár, miből az élet alkonyán
a múltat kortyolván
tekinteted rejt könnyet,
megtört, szegény tested
jajong, s szíved lesz aszott,
mert lelked veszni hagyott
szerelmet, s vele a rejtett titkokat,
s a csodát önként adó, örök pillanatokat...
A Remény
Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.
Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.
Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.
Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.
A tűz kihunyt, csak a füstje száll,
s Te újra szabad vagy! Repülj, vándormadár!
Hogy engem megöltél,
ezért ne törd magad,
én mégse kívánom halálodat.
Eredj a pokolba és éld világodat!
s Te újra szabad vagy! Repülj, vándormadár!
Hogy engem megöltél,
ezért ne törd magad,
én mégse kívánom halálodat.
Eredj a pokolba és éld világodat!
A kapcsolatok olyanok, mint az üveg: néha jobb ha összetörve hagyjuk ahelyett, hogy megsebeznénk magunkat mialatt próbáljuk újra összerakni...
Fájdalom az, amikor belül sírsz.
Semmihez sem kell nagyobb bátorság, minthogy nevetés mögé rejtsük szomorúságunkat...
Ez az életem apró képekben. Sok mindent kihagytam, sok mindent megtettem. Barátokat szereztem, elvesztettem, de az igaziak kiálltak mellettem!
Van úgy, amikor jobb csöndbe elviselni azt a fájdalmat, amit okoznak.
Azt szeretem a rajzolásban, hogy amikor rajzolsz, olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni körülötted. Csak te vagy, a papírlap, meg a ceruza, esetleg még a halk klasszikus zene a háttérben, vagy ilyesmi, de igazából azt nem is hallod, mert annyira belemerülsz abba, amit csinálsz. Amikor rajzolsz, nem érzékeled az idő múlását, sem azt, ami körülötted történik. Mikor igazán jól megy a rajzolás, megeshet, hogy leülsz egykor, fel sem nézel egészen ötig, és még csak fogalmad sincs, hogy mennyi idő telt el, amíg valaki fel nem hívja rá a figyelmedet, annyira magával ragad, amit alkotsz.
Semmi, de semmi sincs a világon, ami ehhez fogható. A filmek? Az olvasás? Nem igazán. Ha csak a történet nem valami hihetetlenül jó. De ilyen igazán kevés van. Amikor rajzolsz, akkor a saját világodba kerülsz, a saját alkotásodba. És nincs annál jobb világ, mint amit te alkottál magadnak.
Semmi, de semmi sincs a világon, ami ehhez fogható. A filmek? Az olvasás? Nem igazán. Ha csak a történet nem valami hihetetlenül jó. De ilyen igazán kevés van. Amikor rajzolsz, akkor a saját világodba kerülsz, a saját alkotásodba. És nincs annál jobb világ, mint amit te alkottál magadnak.
Kérek kommenteket...hajrá :D
VálaszTörlés